| Új családi házunk birtokba vétele egyike volt a legboldogabb, legizgalmasabb családi eseményeknek. Az idő múlásával azonban egyre több feladattal szembesültünk, melyekre nem mindig készültünk fel időben. Szerencsére a nagy tapasztalattal rendelkező kedves szomszédok átsegítettek minket a kezdeti nehézségeken és az így összegyűjtött tapasztalatokat már gyakorló házigazdaként tudom megosztani. | | |
|
|
| A kertben októberben is akad feladat bőven. Összegyűjtöttünk 12 tennivalót a kerttulajdonosok számára. | | |
|
|
| Az állandó nedvesség következtében az ereszcsatorna rendkívüli korróziós hatásoknak van kitéve. Ezt segíti elő a csatornában felgyülemlő szemét is, mely nagymennyiségben képes a nedvességet tárolni. A régi lyukas ereszcsatornák komoly gondokat okozhatnak. A lecsöpögő esővizet felszívja a fal, s az elnedvesedő fal ledobja a vakolatot. Ezért a javításról vagy cseréről haladéktalanul gondoskodni kell. | | |
|
|
| Sziklakertet nem csak dombos vidéken alakíthatunk ki, bár itt hat a legtermészetesebbnek. Minden kert egy-egy egyedi kompozíció, mely a környezetétől többé-kevésbé különálló egységet képez, így a helyi mikrodomborzat figyelembe vételével bárhol építhetünk sziklakertet. | | |
|
|
| A beton a modern világ egyik legelterjedtebb építőanyaga, az épített környezet szinte minden elemében jelen van. Betonból készült a házunk alapja, mennyezete, betonelemek díszítik a kertünket, betonjárdán sétálva járunk a vasbeton irodaházakba dolgozni s munka után betonmedencékben frissülünk fel. | | |
|
|
| A műanyagok és a mikroelektronikai alkatrészek árának csökkenése mind többek számára teszi elérhetővé kertjükben önállóan működő öntözőrendszer létesítését. Segítségével a nyári estéken több időnk marad pihenésre és nyaralni is nyugodtabban mehetünk. | | |
|
|
| Az aktív készház több energiát állít elő, mint amennyit elhasznál, viszont az ára csak negyedével több, mint a hagyományos készházé. Tavaly, 2009-ben már elkészült az első aktív készház Magyarországon is. | | |
|
|
| Ha nem ragadunk le a műanyag kerti bútornál, - ami kétségkívül praktikus darab, bírja az esőt, pár évig jól ellenáll az erős napsugárzásnak is, színes párnákkal még hangulatossá is tehető, de valljuk be mégis csak műanyag. Nagy találmány, de aki természetes anyagra vágyik az egy idő után más kerti bútor után fog nézni.
Igaz műanyagból is zseniális rattan utánzatok kaphatóak, modernek, igazán ütős darabjai lehetnek egy terasznak, egy kerti részletnek, de nézzük mi van a műanyagon túl. | | |
|
|
| Ha eladó házat keresünk, a hirdetéseket böngészve lépten-nyomon az „amerikai típusú” jelzővel találkozunk. Bátran állíthatjuk, hogy ez ma az egyik legdivatosabb építési stílus. Amilyen népszerű, éppolyan nehezen megfogható: mást értenek alatta az építészek, mást a köznyelv. Igyekeztünk összegyűjteni az alapvető stílusjegyeket, és persze annak is utánajárni, milyen egy valódi amerikai ház. | | |
|
|
| Bár egyformán gondot jelenthet, a túlöntözés, vagy ha kevés a víz mennyisége. Mostanában az egyenlőtlen csapadékmegoszlás és az emelkedő vízárak mellett, inkább a víz hiányának problematikájával nézünk szembe. Ha kevés a természetes vízmennyiség, azt öntözéssel kell pótolni. | | |
|
|
| A késő tél első napsugarait örömmel élvezzük a borongós, ködös téli időszak után. Idén a táj varázslatos hótakaróba öltözött, ami a város közvetlen zajától távolabb kétség kívül sokkal tovább pompázott. Az olvadás már a tavasz hírnöke, ideje számba venni ezen időszak teendőit a ház körül. | | |
|
|
| Túlhajszoltak vagyunk. Úgy érezzük, elrohan mellettünk az élet. Próbáljuk utolérni, hajszoljuk azokat a dolgokat, amelyekre semmi szükségünk nem volna, ha nem hajszolnánk őket. „Praktikus” életet igyekszünk élni, megtakarítani az időt, miközben nem vesszük észre, hogy ennek ára éppen az egyre kevesebb időnk. | | |
|
|
| A gyepápolási munkák megkezdésének ideje jellemzően a március. Ahogy elkezdődik a tartósabb felmelegedés, gereblyézzük össze a faleveleket és az egyéb hulladékokat, de az erős gereblyézést kerüljük, mert a gyökérsérüléseket a még fejletlen gyep rosszul viseli. A nyírást ugyancsak kerüljük, azonban az ősszel túl hosszúra hagyott gyepet magasra (8-10 cm) állított fűnyíró géppel lenyírhatjuk. | | |
|
|
| A szőnyegek otthonunk kiemelkedő díszei, így fontos, hogy sokáig megőrizzük szépségüket és színüket. Íme néhány tipp, hogyan tartsuk rendben szőnyegeinket. | | |
|
|
| A családi ház építését, jól megfontolt határozott döntések előzik meg. Hosszas tervezések egyeztetések, előzik meg végleges elhatározásunkat. Vajon hasonlóan körültekintően járunk el a házhoz szervesen kapcsolódó külső életterünk esetében is? Ha igazán egységként kezeljük a kertet a házzal, akkor igen. Ennek érdekében keressünk a célunk megvalósításához megfelelő tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkező kerttervezőt vagy kertépítőt. | | |
|
|
| Már mos érdemes a tavaszra gondolni és időben védekezni a levéltetvek ellen, akik készülődnek a téli álomra. | | |
|
|
| Ha nincs túl sok helyünk a szobában, de szeretnénk, növényeket az asztalra, készítsünk mini üvegházat, vagyis palackkertet. | | |
|
|
| Napkollektorokat és napelemeket régóta szerelnek a tetőkre, de egészen új megközelítés az, hogy maga a napelem legyen a tetőfedő anyag is egyben. Több külföldi fejlesztés után egy magyar találmány, a napelemes tetőcserép is erre kíván megoldást adni. Egy müncheni szakkiállításon nagy sikert aratott Tóth Miklós találmánya. | | |
|
|
| Íme, 3 gyönyörű virágzó dísznövény, amely ősszel is vidámságot visznek otthonunkba, így kedvünket is javítják! | | |
|
|
| Bár a műanyag konténerek elterjedésével a cserjéket és fákat az év bármely szakában ültethetjük, mégis a gyümölcstermő növényeknél - talán az ár és a könnyebb szállíthatóság miatt - inkább jellemző a hagyományos őszi lombhullás utáni ún. szabadgyökeres ültetési mód. Már most megkezdhetjük az előkészületeket ezek ültetéséhez. | | |
|
|
| A Föld fejlődésének fenntarthatóságához maga az építészet is hozzájárulhat a maga eszközeivel. A bioépítészet előtérbe helyezi a természetben megtalálható anyagokat, illetve olyan anyagokat használ, amelyek gyártása, előállítása kevés energiát igényel, s kevés környezetszennyezéssel jár. Fontos az is, hogy az egyes épületek kevés, és lehetőleg megújuló energiát hasznosítsanak, a káros anyagok kibocsátása alacsonyan maradjon. Ha pedig az épület elbontásra kerül, a kibontott anyagok ne terheljék a környezetet. | | |
|
|
| A betörések elkerülésére csökkenteni kell a potenciális kockázatokat. Fel kell mérni az épület és környezete erősségeit és gyengeségeit a biztonságra vonatkozóan, majd meg kell határozni, hogy mivel tudjuk a leghatásosabban növelni a biztonságot. Cikkünkkel ehhez szeretnénk segítséget adni. | | |
|
|
| Az emberek többsége általában szemet gyönyörködtetőnek tartja egy rendezett kert látványát, amelynek egy részét vagy akár az egészet puha, egybefüggő, mezítlábas sétára csábító, zöld pázsittakaró borítja.
Szép pázsitot azonban, csak rendszeres gondozással, tápanyagpótlással, a szárazabb időszakokban rendszeres öntözéssel tarthatunk fenn. | | |
|
|
| Dobjunk össze egy mediterrán olaszos fűszerkertet az erkélyen. Hogyan? Megmutatjuk. | | |
|
|
| Kell az erkély?A mai igényszint az mutatja, igen, kell az erkély vagy terasz. Nagyon sok vevőnek elengedhetetlen, hogy legyen az ingatlannak valamilyen a természethez kötődő része. A kertre sokaknak nincs idejük, a családi házra pedig pénzük, így egy amolyan átmeneti megoldásként keresnek sokan olyan ingatlanokat, amelyek rendelkeznek valamilyen kiugróval. Ezek mérete nagyon változó, de a mérvadó alapméretet természetesen nem egy franciaerkély jelenti. | | |
|
|
| A virágoskert különleges dísze a tündérrózsával és más vízinövénnyel betelepített dísztavacska, amelynek látványa feldobja a kert összképét. Mivel a víz az egyik őselem, említenünk sem kell, hogy mennyire megnyugtató érzés egy szép kis tó, vagy medence partjáról szemlélni a különféle növényekkel, virágokkal beültetett kertünket. Ez a kis zöldterület a nyugalom szigete lehet ebben a rohanó világban. | | |
|
|
| Hányszor hallottuk már, hogy legdrágább kincsünk a víz? Pótolhatatlan mennyiségű ivóvizet pazarolunk el, ráadásul olyan vizet, melynek előkészítése és a háztartásba juttatása rendkívül költséges. Mind ökológiai, mind gazdasági szempontból nézve: aki gyűjti az esővizet, mindannyiunk jövőjére és környezetére is gondol. | | |
|
|
| A gyep általában a legnagyobb kiterjedésű területe a kertnek. Fontos szerepe van a por megkötésében, a levegő párásításban, hűtésében, továbbá biztonságos felületet nyújt a sporthoz, játékhoz, kikapcsolódáshoz. A kerti gyep csak akkor marad üde zöld és egészséges, ha elegendő gondot fordítunk az ápolására; nyírására, öntözésére, tápanyag-utánpótlására és gyommentesen tartására. | | |
|
|
| A kert különleges dísze a tündérrózsával és más vízinövényekkel, halakkal betelepített dísztavacska, amelynek látványa feldobja a kert összképét. Említenünk sem kell, hogy mennyire megnyugtató érzés egy szép kis tó, vagy medence partjáról szemlélni a különféle növényekkel, virágokkal beültetett kertünket. Ez a kis zöldterület a nyugalom szigete lehet ebben a rohanó világban. Írásunkban útmutatót adunk a tó építéséhez, karbantartásához, téliesítéséhez. | | |
|
|
| Lezárult az Országos ArchiCAD verseny. Az április 29.-ei gálaesten kiderült ki birtokolja az értékes nyeremények mellett a „2009 év építész tehetsége” címet. A feladat megoldására mindössze hat óra állt a versenyzők rendelkezésére, melyet a Graphisoft által fejlesztett ArchiCAD tervezőprogrammal valósíthattak meg. | | |
|
|
| Egyre nagyobb divat a kerti medence, amelyben nyáron pancsolhat a gyerek, vagy akár az egész család. Vásárláskor azonban érdemes alaposan átgondolni melyik fajta felel meg leginkább, ehhez nyújtunk segítséget: megvizsgáltuk a boltok polcain legsűrűbben előforduló típusokat. | | |
|
|
| Most már nemcsak az enyhülő nappalok, hanem a sok friss, új hajtás zöldje, a virító kora tavaszi virágok, és a gyümölcsfák virágpompája is jelzi a természet éledését. A kerti munkákat érdemes szorgalmasan folytatni, mert ahogy melegszik az idő, tennivalóink csak szaporodnak. | | |
|
|
| Az energiaárak emelkedése, valamint a környezetszennyezés kapcsán egyre többet hallunk kis fogyasztású gépkocsik térhódításáról nagyfogyasztású társaikkal szemben. Vajon ugyanilyen nyilvánosságot kap-e az alacsony energiafelhasználású épületek építése? Ösztönzi-e valaki a befektetőket vagy akár a saját házat építőket, felújítókat, hogy energiatakarékos vagy minimális energiaigényű passzívházakat építsenek? Sajnos ezen a téren nagy elmaradásunk van, ezért lenne nagyon fontos, hogy legalább az ismeretterjesztés keretein belül több szó essék ezekről a megoldásokról, hiszen az előírások és a támogatások nem egyértelműen és nem jó irányban mozdítják el a nem kellőképpen felvilágosított építtetőt. | | |
|
|
| Lakókörnyezetünk meghatározó elemei a növények, dísznövények. Ki gondolná, hogy telepítésükre vonatkozóan szomszédjogi, birtokvédelmi jogszabályok vonatkoznak? Cikkünkben ezeket tekintjük át. | | |
|
|
| Az építési folyamat résztvevői közötti viszonylatok nincsenek igazából feltárva, kibeszélve, nem is nagyon ismerik vagy nem is nagyon akarják megismerni egymást, pedig mindenkinek sokkal hasznosabb lenne. E sokszor szövevényes, sokszor szembeállónak tűnő, nem ritkán ellentétes érdekekkel terhelt viszonylatokba igyekszünk belepillantani a teljesség igénye nélkül. Ha cikkünk után kevesebb sztereotípiával és több empátiával tudnak majdan leülni egy tárgyaláshoz vagy végig vezetni egy építési folyamatot, akkor elértük a célunkat! | | |
|
|
| A lassan menetrendszerűnek mondható januári gáz-, illetve olajcsapelzárások után sokak fejében megfordul a gondolat: valami más fűtési megoldásra lenne szükség. | | |
|
|
| A Kormány 2008 március végén elfogadta a gyorsítási csomag első elemét: az egyes szakmagyakorlási jogosultságok módosításáról szóló szabályozási csomagot (4 kormányrendelet), amely a megfelelő szakember-biztosítás érdekében a tervezők, a szakértők, a felelős műszaki vezetők és az építési műszaki ellenőrök szakmagyakorlási jogosultsági feltételeit egyszerűsítette. | | |
|
|
| Modern világunkban már majdnem mindent szubjektív, egyéni benyomások és tapasztalatok alapján osztályozunk. Gondoljunk csak bele, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe akár egy zöldség-gyümölcs kereskedésbe belépve a vásárló. Fontos hogy minden jól kézhez álljon, elérhető legyen a banán, ha le szeretnénk emelni még a legmagasabb polcról is. Fontos a komfort, azaz a kényelem. | | |
|
|
| A Pest megyei községben, Szadán épült fel az első magyar családi ház, amely megkapta a darmstadti Passivhaus Institut minősítését. A minősítő intézet mérései alapján az épület négyzetméterenként és évente mindössze 13 kilowattóra energiát használ fűtésre és hűtésre. A ház 220 ezer forintos négyzetméteráron készült el. | | |
|
|
| 2008-tól sokak örömére csökkentették az építési engedélyhez kötött munkálatok számát, és több építési munkálathoz csak bejelentési kötelezettség járul. Nem kell engedélyt kérni vagy bejelenteni például a kerítés, a talapzatával együtt 3 méternél alacsonyabb szobor, 100 négyzetméternél kisebb fóliasátor, házi szennyvíztisztító, kerti tűzrakó vagy a 20 négyzetméternél kisebb alapterületű lábon álló kerti tető felhúzását. | | |
|
|
| Salamin Miklós a fiatalabb építészgeneráció elismert tagja, aki középületet és lakóházakat egyaránt tervez. Épületei szerte az országban megtalálhatók.
Interjúnkban amit vele készítettünk megtudhatjuk mik ma a legdivatosabb építészeti stílusok és irányzatok, valamint, hogy mik az elmúlt évek meghatározó műszaki újdonságai. Minden építtetőnek érdemes elolvasni, hogy mik a megbízó és mik a tervező feladatai egy családi ház tervezése során, s hogy mik azok a jellemző hibák, amiket a megbízók el szoktak követni. A hasznos tanácsok mellett azt is megtudhatjuk, hogy milyen különleges igényekkel találkozik mostanában egy tervező. | | |
|